2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Kezdőlap

Azért, mert a Pest megyei Sakkszövetség versenyirodája ránk nézve lehetetlen helyzetet teremtett önkényes intézkedéseivel, a Galga vidékének sakkélete véletlenül sem fog megállni. Az iroda által közölt válaszcikk (mellébeszélés) nem az általunk felvetett problémára válaszolt. Nem árt tudni, hogy a versenyiroda vezetője (csapatunk egykori tagja) a közölt cikket követően önként távozott csapatunkból. Ennek nem örültünk, de ugyanakkor törvényszerű, hogy bármely csapatmunkát érintendő: az építés és a bomlasztás elve semmiképp nem férhet meg egymással. Amíg e sorok írója felelős a turai sakkcsapat működéséért, addig az építés elve fog érvényesülni, ahogy az eddigiekben is történt.

 

A környék sakkéletét a nulláról kellett kezdenünk, több mint egy évtizeddel ezelőtt. Ebben a munkában kiváló partnernek mutatkoztak a környék településeinek polgármesterei csakúgy, ahogy az óvodák és iskolák vezetői, munkatársai. Évtizedes együttműködésről van szó, melyet nem hagyunk veszendőbe menni. Az évek során felnevelődött egy fiatal, lelkes sakkozói gárda, melynek többsége FIDE-értékszámmal rendelkezik. Ám mostanság megcsappant a létszámunk – a legkülönfélébb okok miatt –,de a legfiatalabb tehetséges és igazolt játékosaink a 10-12 éves korosztályból: a turai Szilágyi Dóra és Tóth G. Brigitta, aztán a hévízgyörki Fekete testvérpár (Gitta és Zalán), máris készen állnak, hogy beüljenek a csapatbajnoki találkozókra, ahogy tartalékként már eddig is szerepeltek a felnőtt csapatban. Aztán jönnek utánuk a fiatalabb nemzedék (9-10 évesek) tehetségesebb sakkozói: a turai Kajári Kornél és Kossovits Milán, továbbá a hévízgyörki Mutier Luca, Kmett Kristóf, Tóth Tamás és Tóth Vince, s csak 2-3 év kérdése, hogy ők is igazolt játékosaink legyenek. A legfiatalabbak között pedig ott van a két egykori óvodai aranyérmes és ezüstérmes turai tehetség: Szilágyi Zsombor és Galambos Bálint. Nincs megállás!

 

Még pár nap, és befejeződik a megyei csapatbajnokság, s az őszi fordulók kezdetéig akad bőven időnk átgondolni a folytatást. Kérdés, hogy a Galgavidék színeiben, vagy pedig a Turai Torna Club szakosztályaként folytatjuk tovább a versenyzést. Ezt természetesen a csapattagok többségi véleménye dönti el egyfelől, másfelől kíváncsian várjuk, hogyan alakul a TTC új elnöksége, hisz’ nem mindegy milyen irányítás mellett kell folytatnunk eddigi szereplésünket.

 

tóthmáté

Kedves Szülők!

A Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete 1 hetes nyári sakktábor működtetését tervezi Hévízgyörkön az általános iskola épületében, mely kánikula esetén is kellemes hőmérsékletet biztosít a résztvevők számára.

Kezdés napja: 2019.06.24.

Zárónap: 2019.06.29. (szombat), házi sakkversennyel zárjuk programunkat.

 

Leginkább sakkozó növendékeinket várjuk Hévízgyörkről, Ikladról, Turáról, Zsámbokról!

 

Célunk: a szabadidő hasznos eltöltésének biztosítása gyermekeink részére az iskolai szünidő egy részében.

A rendszeres sakkozás (sok háziverseny lebonyolítása) mellett a gyerekek mozgásigényének megfelelően tervezzük napi programjainkat: rengeteg labdajáték (kispályás foci, teremfoci, gyeplabda, lábtenisz, egyéb ügyességfejlesztő  labdajátékok, akadályversenyek, ügyességi vetélkedők, asztalitenisz, tollaslabda), ezzel együtt időjárástól függően kerékpártúrákra is lehet számítani (helyi műemlékek, látványosságok, galgahévízi halastó, stb.), mindezek lebonyolításában Darabont Gyula, futballedző segít.

Idei programunkban – hasonlóan a tavalyihoz – a drámajáték is jelentős szerepet kap. A foglalkozásokat Bényi Rita iskolapszichológus vezeti. A drámajáték voltaképpen cselekvés a játékok során, vagyis a személyiségfejlesztésnek az a módja, amely – a sakkozókban egyébként is meglévő – kreativitásra épít. A gyerekek aktívan részt vehetnek a történet alakításában, az együttgondolkodás során különböző élethelyzeteket élhetnek meg, megoldásokat kereshetnek a felmerülő  problémákra, úgy, hogy közben átélhetik a játék felszabadító örömét.

Munkánkat segíti még sportegyesületünk 4 felnőtt sakkozója: Bényi András, Pásztor Zoltán, Steyer Ferenc és Téglás Mátyás. Továbbá szóba jön még, hogy felnőtt csapatunk többi tagja, szabadidejétől függően szimultánt ad a tábor  résztvevőinek.

Napi programjaink 9.00 órai kezdés mellett (beérkezés 8.30-tól) délután 16.00 órai zárásig tartanak. Minden nap ebédet biztosítunk az iskolai konyha közreműködésével.

Célszerű az otthonról hozott saját ivópohár használata, valamint kényelmes, sportos öltözék, tornacipő használata, esetleg saját pingpong ütő. Minden egyéb sporteszközt az iskola és a sportegyesület biztosít.

Kérjük a szülőket, hogy a növendékek részvételi szándékát legkésőbb jún.15-ig jelezzék a 06-20 613 3533-as telefonszámon! Minimum 20 fő jelentkezése esetén indítjuk a sakktábort.

 

Tóth Máté József
Táborvezető

2019 © Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete. All Rights Reserved.