2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Szilágyi László - Turai Hírlap 2018. március

„Egyórai sakkban, öcsém, átéli az ember egy igazi csatának minden forgását, minden tüzét.”

 Gárdonyi Géza

Ezt a mondatot már mindannyian olvashattuk az Egri csillagokban. De valójában miért jó átélni mindezt? Úgy gondolom, hogy még mindig kevesen tudják, hogy természeténél fogva az ember szeret harcolni. Nem tehetünk róla, a természetben minden, és mindenki harcol a fennmaradásért, vagy a jobb körülményekért. Persze lelkületünkben, legbölcsebb emberi jellemvonásunkban érezzük, hogy harcolni, küzdeni nem építő jellegű cselekedet. De ugyanakkor azt is tisztán érezzük, hogy nem hagyhatjuk mások elnyomó természetét érvényesülni. Azért, hogy az életben ránktaláló  harcainkat erőszakmentesen, emberi lelkületünkhöz híven tudjuk megvívni, szükségünk van egyfajta intellektuális felkészítésre, e mellett, ami még fontosabb, meg kell tanulni érzelmeinket kontrollálni.

    Hogyan tehetjük ezt a legkönnyebben? Megtanulunk  sakkozni. Hisz’ ha kicsit jobban beássuk magunkat annak legbenső világába, rájövünk, hogy az mennyire logikus, és ugyanakkor mennyire változatos, csodás világ.  Sokat képes adni a benső értékeinkhez.

Ha valaki szeretné tudni, hogy mire tanít a sakk, azt itt felsorolom: Becsületességre, a következmények vállalására, önuralomra, helyzetértékelésre, gyors megítélésre és döntésre, felelősségérzetre, versenyszellemre, a versenytárs tiszteletére, kitartásra, önbizalomra, a kudarcok elviselésére, lényeglátásra, barátságra, rendszeres és pontos munkavégzésre, fegyelmezett viselkedésre, a szabályok, normák és törvények tiszteletben tartására. Remélem, sikerült mindenkit meggyőznöm arról, hogy a sakk-kal az élet jobb és könnyebb lehet. Tanítsuk gyermekeinket erre a nagyszerű játékra, bizonyosan meghozza gyümölcsét!

 

Szilágyi László (Tomas True)