2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Turai Hírlap 2014. június

Diákolimpiai szereplésünkről

Hírlapunk előző számában jeleztük, hogy sportegyesületünk néhány versenyzője bejutott a sakk diákolimpia országos döntőjébe. Mind az egyéni, mind a csapatversenyen sikerült jó eredményeket (is) szállítanunk. A diákolimpia lényegében az iskolák versenye, vagyis ezen a sakktornán saját iskoláikat képviselik növendékeink. Az olimpiai csapatdöntők évek óta Szombathelyen zajlanak a sportcsarnokban, ahol már 3 évvel ezelőtt sikerült tornát nyerniük hévízgyörki leánycsapatunknak. Azóta a csapat minden tagja a Gödöllői Református Líceum tanulója, s kis híján megismétlődött egykori sikerük, de most „csak” az ezüstérmet tudták begyűjteni.  Természetesen ez is remek siker egy országos döntőn, úgyhogy gratulálunk lányainknak.

 

Az egyéni döntők két helyszínen kerültek lebonyolításra. Az erősebb (értékszámos) versenyt ezúttal Miskolcon rendezték meg, s felnőtt csapatunk két tehetséges ifjúsági sakkozója: a hévízgyörki Kapitz Dominik és a turai Téglás Mátyás indulhatott ezen a döntőn. A rendkívül  erős tornán mindketten a középmezőnyben végeztek, ami teljesen reális eredmény az értékszámaik  alapján.

 

Budapesten rendezték meg az értékszám nélküli sakkozók döntőjét, ahol a Hevesy György Általános Iskola képviseletében indulhatott két turai versenyzőnk. A 2. korcsoportban a 10 éves Tordai Miksa a középmezőnyben végzett. A nagyobbaknál (4. kcs.) a 13 éves Burda Barna igen jó formában versenyzett, s fegyelmezett, pontos, türelmes játékkal megszerezte az ezüstérmet. Barna játékereje az utóbbi időben sokat fejlődött, jól teljesít az edzéseken és a különböző versenyeken.  Foglalkoznunk kell a gondolattal, hogy a jövő szezonban már leigazoljuk őt felnőtt csapatunkba, ahol megkezdheti a FIDE-értékszámok gyűjtését. Nem igényel különösebb jóstehetséget annak megállapítása, hogy Barnának nagy esélye van 2 éven belül felkerülni a FIDE-listára. Ezúton gratulálunk neki a diákolimpia országos döntőjén elért 2. helyezéséért.

 

Nyári programjaink fontos része a július 7-én kezdődő 3 hetes sakk napközi, amely híven az eddigiekhez Hévízgyörkön, a Petőfi Sándor Általános Iskolában kerül megrendezésre. Augusztus végén pedig legtehetségesebb versenyzőinkkel részt veszünk a Talentum Kupa nemzetközi versenyen, ahol megint alkalom kínálkozik FIDE-értékszámaink növelésére.

 

tóthmáté