2194 Tura
Iskola utca 66

06-20-61-33-533
matheus@vnet.hu

Nem sikerült a dobogós helyezés

Turai Hírlap 2014. május

 

Annyira azért nem lepődtünk meg ezen, miután az utolsó fordulóban a bajnok aspiráns Dunaharaszti csapatával kellett játszanunk idegenben. Ráadásul nem a legerősebb összeállításban tudtunk leülni, így történt, hogy 7:3 arányú „zakóval” kellett haza utaznunk. A bajnokság 5. helyezettjeként zártuk az idei Pest megyei küzdelmeket. Érdekes, hogy csupán két ponttal maradtunk el a harmadik helyezettként végzett Szob csapatától. Miután eléggé nagy tülekedéssel jellemezhető az utolsó két forduló, a szigetszentmiklósi ezüstérmesek mindössze három ponttal előztek meg minket a végelszámolásban. Dunaharaszti magasan megnyerte a bajnokságot (11 pont előnnyel), s ha az utolsó fordulóban, akár a legkisebb arányban is, de sikerült volna nyernünk, akkor mi lehettünk volna az ezüstérmesek. Minderről bővebb információt nyerhet a Turai Hírlap minden kedves olvasója egyesületünk honlapján (www.gvse.x3.hu). A következő bajnokság alkalmával újra nekilátunk, hátha sikerül az, ami néhány évvel ezelőtt már sikerült. Vagyis nem lehetetlen a továbbjutásunk eggyel magasabb osztályba, ahonnan már az MB2-be jutás lenne a tét. Addig is hátra van még augusztusban egy FIDE-torna Balatonföldváron, ahova mindig elutaznak csapatunk legtehetségesebb tagjai. Miután egyéni versenyről van szó (Talentum Kupa), remek alkalom kínálkozik arra, hogy ki-ki növelje esetleg nemzetközi értékszámát, ezzel együtt jól érezze magát a magyar tengerparton. A másik megmérettetés ifjúsági versenyzőink számára az országos diákolimpiai döntő, ahova nyolc fiatal játékosunk is bejutott.   A turai Burda Barna, Téglás Mátyás, Tordai Miksa (megye bajnokaink) nemsokára ringbe szállnak ezen a döntőn, s lényegében saját iskoláikat képviselve gyűjtögethetik pontjaikat. Hévízgyörki sakkozóink közül 4 lánynak és 1 fiúnak sikerült bekerülnie a döntőbe, s alighanem a következő számunkban már be tudunk számolni arról, hogy a györki vagy turai játékosainknak sikerült inkább bizonyítaniuk egy kellőképp erős versenyen.

 

 

tóthmáté